Ambassador közösség építése már az onboarding folyamat első napjától? – 3 világszínvonalú módszer

Mars, DHL, Netflix – mindannyian ismerjük ezeket a márkákat és nagy valószínűséggel kerültünk már kapcsolatba velük  fogyasztóként vagy felhasználóként. Idén májusban mégis teljesen más okból álltak ezen cégek HR és Employer Branding vezetői egy színpadon. Azért, hogy munkáltatói márkájuk építéséről, a hatékony onboarding folyamat kiépítéséről osszanak meg gondolatokat azzal a 760 szakemberrel, akik részt vettek a 2019-es World Employer Branding Day-en Lisszabonban.

 „Azok a vállalatok, akik tiltás és bonyolult szabályozási rendszerek helyett lehetőséget adnak dolgozóiknak, hogy megmutassák a mindennapjaikat, saját karriertörténetüket, sokkal hitelesebben építhetik a munkáltatói márkájukat és vonzóbbak lesznek a munkaerőpiacon, amivel a belső elégedettséget is növelik.”

– osztotta meg Horváth Ádám, a Brandfizz Employer Branding Kft. társalapítója, Chief Sparkle Offizzere a HR Portalon, HRPWR-en, valamint Marketing&Media Online-on is megjelent helyszíni beszámolójában.

Hogyan lehetséges mindez?

Ha a hagyományos értelemben vett, termékekről szóló márkakommunikációt vizsgáljuk, egyáltalán nem meglepő, hogy a legnagyobb cégek, szolgáltatók segítségül hívják a közösségi média erejét. A brand ambassador manapság már jól ismert fogalom. Számos vállalat foglalkoztat influenszereket, akik bemutatják a termékeket, mindezt a célközönség számára hiteles, emberközeli módon. Ezek a trendek a munkáltatói márkaépítésben is megfigyelhetőek. Egyre több szervezet foglalkozik tudatosan saját ambassador közösségének felépítésével.  Ezzel nemcsak a toborzási célokat és onboarding folyamat során támogatják, de a már meglévő munkavállalók megtartását is elősegítik.

Onboarding folyamat, másképp

„Az employer brand alapja az employee brand.” – hangsúlyozta Svante Randlert, a Great Result Business & People Advisora, miközben a munkavállalók elköteleződésének lehetőségeit taglalta. Hogyan érhetjük el, hogy egy új munkavállalóra akár már az onboarding folyamat első napjától ambassadorként számíthassunk?

Három módszer a világszínvonalú employer branding trendek közül, amiket érdemes beépíteni, ha a munkavállalók elköteleződésének növeléséről, ambassadorrá válásukról van szó:

  1. Onboarding folyamat és élmény fejlesztése
  2. A munkáltatói márka bemutatása, átadása
  3. Legújabb technológiai megoldások bevetése[/su_note]

1. Onboarding élmény fejlesztése

Hogyan korszerűsítette és szabta személyre az onboarding folyamatot egy több mint 200 országban, megközelítőleg 100.000 munkavállalót foglalkoztató szervezet? A DHL Express Görögországért, Ciprusért és Máltáért felelős jogtanácsosa és HR igazgatója, Katia Labropoulou részletesen bemutatta, milyen módon fejlesztették a jelölt- és onboarding élményt.

Mit tartalmaz a DHL Box? Többek között egy tabletet, amin a cégvezető videoüzenetben köszönti a legújabb munkavállalókat, valamint egy kézzel aláírt üdvözlőlapot a leendő csapattagoktól – mindezt munkába állás előtt két héttel házhoz szállítva, a cégprofilhoz illeszkedően.

A buddy program már számos szervezet esetében elterjedt, azonban a DHL az első napok kérdéseit használta fel, hogy összehozza az új kollégákat a tapasztaltabbakkal: előbbiek bögréjén olyan hétköznapinak tűnő kérdések állnak, mint „Hol készíthetem el a kávémat?”, míg utóbbiakén megtalálható a válasz, valamint az „I’m your buddy” mondat.

2. Munkáltatói márka bemutatása, átadása az onboarding folyamat során

Nemcsak a HR és employer branding szakemberek számára fontos és hasznos, ha ismerik a cég munkáltatói márkájának szerves részét képező üzeneteket, célokat, irányelveket, de azoknak az újonnan csatlakozott munkavállalók ambassador közösségbe történő integrációját is segítheti.

[su_note note_color=”#7ab4de”]Erre kínál fenntartható megoldást a Mars, melyet Kelly Marek Bartkiewicz, Global Employer Reputation & Recruitment Marketing Director ismertetett.[/su_note]

A képzés három alappillérre épül: tréningekre, webinárokra és videós anyagokra, melyeket jelenleg a vezetők elkötelezésére használnak, azonban ezek a tartalmak könnyen az új belépő célcsoport igényeire szabhatók. Kezelhető mennyiségű erőforrás ráfordításával, nagy impact: ez lett a meglévő tartalmak újrahasznosításának eredménye a Mars tapasztalatai szerint.

3. Legújabb technológiai megoldások bevetése

Hogyan kombinálhatjuk a fentieket úgy a legújabb technológiával, hogy bárki számára, bármikor elérhetőek legyenek? A Netflix Globális Employer Brand Vezetője, Amir Moini szerint a videós tartalmak túlbecsültek. Helyettük a podcastok széleskörű alkalmazási lehetőségére hívta fel a figyelmet, melyet szervezeten belül WeAreNetflix Podcast névre kereszteltek. Ezek bárki számára elérhető hanganyagok, melyek szakmai és recruitment témákat is bemutatnak. A californiai célcsoport körében elképesztően népszerű formátum közel ezer jelentkezőt hozott a Netflixnek, aminek oka Amir szerint az volt, hogy a podcast tartalma hitelesítette a vállalat kultúráját.

Ha véleményed van, kommentelj bátran a Facebook oldalunkon, vagy írj nekünk közvetlenül!

Tartalomjegyzék

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és pezsdítsük fel együtt munkáltatói márkád!

Iratkozz fel Newsfizz hírlevelünkre és pezsdítsd fel munkáltatói márkád!

Munkaerő elkötelezés

Munkaerő megtartás

1. képzési nap – VÁGJ BELE!

Employer branding alapkövek: Integrált Employer Branding Stratégia és mérhetően eredményes munkáltatói márka építése

Brandfizz
Brandfizz képzés

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding Szótár és Zsebkönyv
  2. Üzleti igény felmérés és belső érintetti térkép sablon
  3. Employer Branding HR Audit checklist
  4. Munkaerőpiaci versenytársi térkép checklist
  5. Employer Branding KPI lista
Brandfizz képzés
Brandfizz képzés

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

2. képzési nap – VALÓSÍTSD MEG!

Perszonalizált jelölt- és munkavállalói élmény fejlesztése: munkáltatói értékígéret és employer brand bevezetése

Brandfizz
Brandfizz képzés

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding kutatás szempontrendszer checklist
  2. Jelölt, – és munkavállalói élménytérkép sablon 40 élménypont mentén
  3. Optimalizált EVP szerinti munkáltatói márka tartalom checklist
  4. Employer Brand Ambassador Program ckecklist
Brandfizz képzés
Brandfizz képzés

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

3. képzési nap – KELTSD ÉLETRE!

Employer branding kivitelezése a gyakorlatban: bizonyítottan bevált módszerek, amivel megsokszorozod a saját forrásból betöltött pozíciók számát

Brandfizz
Brandfizz képzés

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer branding kivitelezési és erőforrás terv, mérési rendszer és riport struktúra sablon
  2. Toborzási & belső kommunikáció & tartalomfejlesztés checklist
  3. Jelöltélmény központú álláshirdetés és karrier oldal drótváz, tartalomstruktúra sablon
  4. Útmutató a karrier oldal látogatók forrásainak monitorozásához
  5. Social employer branding tartalom terv sablon
  6. Útmutató social toborzási kampány menedzsmenthez
  7. Employer Brand Akadémia Best Practice Gyűjtemény
Brandfizz képzés
Brandfizz képzés

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.