Brandfizz

Milyen a jó employer branding Mikulás csomag?

A Mikulásról tudjuk, hogy nagyvonalú és jótevő, van zsákjában minden jó…, de most nem Szent Miklósról, hanem a vállalatok employer branding Mikulásairól lesz szó. Vajon ők mivel töltik meg a munkavállalók csomagjait? Mivel legyen tele a munkavállalói élmény: pénzzel, cafetériával, vagy valami mással?

A mai jelölt-vezérelt, kínálati munkaerőpiacon első látásra azt gondolhatjuk, hogy a jelöltekért folytatott küzdelemben egymásra licitálnak a cégek és a legmagasabb fizetést kínálók vihetik a jelöltet, akárcsak egy árverésen. Azonban ez koránt sincs így.

A Brandfizz SSC és IT célcsoport körében végzett Employer Brand Memetikai Kutatás 2017 felméréséből az derült ki, hogy a fizetés a prioritási listában 4. és 6. helyen szerepel a szolgáltató központokban dolgozók és IT szoftverfejlesztők munkahely választási preferenciái között. Sőt! A munkavállalók tudásukhoz és tapasztalatukhoz igazított fizetési igénye negatív irányba is mozoghat. A több száz fős mélyinterjús és fókuszcsoportos kutatásunk során úgy tapasztaltuk, hogy piaci értékükhöz képest tíz, de akár tizenöt százalékkal is lejjebb adnak a munkahelyváltók a fizetési igényükön, ha számukra prioritást élvező tényezők helyet kapnak a „csomagban”.

De mi lehet fontosabb a pénznél?

Számos más dolog, ami a munkahelyi élményt kerekké teszi. A munkavállaló élményét jelentősen befolyásoló aspektusok között kutatásunk alapján a munkavállalók számára az elsők között szerepel a kihívást jelentő feladat, valamint az elismerés és megbecsültség érzése, amit sokan a „köszönöm-kultúra” megléteként vagy hiányaként emlegetnek.

Fontos még a teljesítménnyel összehangolt karrierút, hogy ne azon múljon a cégen belüli előrelépés, hogy ki kivel jár le kávézni: átlátható és érthető előmenetel sokak számára a „piros ász”. A önfejlesztésre szánt idő egyre fontosabbá válik a szakmailag elhivatott tehetségek számára. Az, hogy munkaidőben dolgozhassanak „hobbi projekteken”, amikben a szakmai fejlődést a kísérletezés révén élhetik meg. Nem véletlen a hackathon rendezvények elterjedése már IT szektoron kívül is, amelyek keretében nem csupán az üzleti innovációra, de a kollégák fejlődésére is alkalmat teremthetünk a hétköznapok mókuskerekéből kiszakadva.

Tréningeken és szakmai képzéseken kívül a külső, akár a cég által szponzorált, illetve szervezett szakmai konferenciákon való részvétel is elterjedt, ahol a lelkes szakemberek nem csupán résztvevőként, de szakmai előadóként is egyre inkább szeretnének kitűnni, ezzel is építve a vállalat munkáltatói hírnevét.

Az irodai extrák kapcsán munkaerőpiaci licit verseny van kibontakozóban, mintegy alapkövetelményként sorolják a munkavállalók, hogy a munkahelyen van, vagy éppen nincs gyümölcs, kávé, hinta, csúszda, csocsóasztal, PS4, kutya-barátság, bicikli tároló, öltöző, fodrász, Túró Rudi automata, céges reggeli, sörcsap, masszázs, óvoda és sok minden más.  Erről szívesen beszélnek, a meglétük miatt büszkén terjesztik a munkáltatójuk „jó hírét”. A munka-magánélet megélésének kulcsa a 8 órás munkaidő helyett a flexibilis munkavégzést támogató „home office” lett, ami által a munkavállalók azt élik meg, hogy az ügyes-bajos dolgaikat munkaidőben intézhetik, le tudnak ugrani a postára, elmenni a gyerekért az óvodába, ők oszthatják be, mivel, mikor foglalkoznak, a lényeg, hogy a feladat el legyen végezve határidőre.

Mindez nem jelenti azt, hogy nem számít a pénz.  Az anyagi biztonság fontossága nem kérdés.  Fontosabb kérdés lett mára az, hogy mi miatt jönnek be a munkavállalók nap, mint nap az irodába, vagy végzik jól a munkájukat otthonról; mi az, ami több, mint a pénz.

A munkaerőpiaci célcsoportunk számára releváns érték ígéret csomagot a meglévő és potenciális munkavállalóink szükségleteinek pontos megismerésével és arra adott válaszként a munkahelyi élményciklus fejlesztésével hozhatjuk létre. Tehát nemcsak az a fontos, hogy mennyi pénzt teszünk bele a csomagba, hanem milyen más tartalommal töltjük fel azt, amitől kiegyensúlyozott és boldog, munkahelyére büszke lesz a kollégánk.

Personal Hungary 2017 – Brandfizz – Zvezdovics Anita, Gaál Annamária, Horváth Ádám

Az idei év novemberében a Brandfizz alapító partnere és Chief Fizz Officere, Zvezdovics Anita felelt a Personal Hungary munkáltatói márka színpad programjáért. Számos meghívott vendégünk volt, több neves szakértővel találkozhatott ebben a két napban a magyarországi employer branding közösségünk.

Örömmel tapasztaltuk a szakmai tudásmegosztást szolgáló előadások során, hogy a „mi az, ami több, mint a pénz” szemlélet fontosságát több vállalat employer branding vezetője is megerősítette.

A hazai piacon az üzleti működés fenntarthatóságának és nyereségességének az igénye egyszerre van jelen. A vezetők újabb típusú nehézségekkel találkoznak a hatékonyság kapcsán, mint néhány évvel ezelőtt. A növekedés legnagyobb kihívásává vált a munkaerő felvételének hatékonysága, elvesztése vagy pótlása.

Az Ericsson Magyarország Kutató & Fejlesztő Központja mégis a verseny élmezőnyében áll. Mi kell ehhez? Szabó Tamara, az Ericsson Magyarország Kft. Employer Branding Program Coordinatora elmondta, hogy a jól működő munkatárs ajánlási programjukat próbálták még hatékonyabbá tenni azzal, hogy megemelték az ajánlási díjat. A várt hatás elmaradt, nem nőtt szignifikánsan az ajánlások száma. Ennél fontosabb szemponttá vált számukra, hogy a kollégáikban hogyan és milyen eszközökkel tudják tovább erősíteni a büszkeségtudatot, ami a pénznél ösztönzőbben hat a kritikus toborzási forrásnak számító kollégák ajánlásaira.

Napjainkban már egy vacsora sem csupán finom, hanem ‘Instagram pozitív’. Élmény alapú világban élünk, amiben nincs valami „plusz”, az gyakorlatilag nem létezik. A cégek nagyobb része azzal szembesül, hogy próbálja megszólítani és magához vonzani a tehetségeket, azonban mégsem jár sikerrel. NN biztosító Talent Acquisition Department vezetője, Jurecska Andrea és Szekeres Szabina, Talent Acquisiiton & Employer Branding partnere az NN Insurace siker történetén keresztül megosztották, hogy a konvenciókból kilépve egy játék során nem a nyeremény értékének mértéke, hanem a versenyszellem és az új típusú tapasztalatszerzés az, ami igazán ösztönző.

Ha az idei employer branding Mikulás nem is állította még össze számotokra a munkavállalókra szabott munkavállalói élmény csomagot, akkor sem késő ezt jövőre elkezdeni és nem a Mikulásban hinni. Integrált Employer Branding Stratégia építés révén mire jövőre ilyenkor kopogtatnak az ajtón az ünnepek, már a Ti kollégáitok is megtapasztalhatják, hogy milyen az, amikor az ő szükségleteik a középpontba kerülnek, jobb lesz munkavállalói élményük, szerethetőbb a munkahelyük és a szájreklámjuk által erősebb és vonzóbb a cég munkáltatói márkája.

Tartalomjegyzék

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és pezsdítsük fel együtt munkáltatói márkád!

Iratkozz fel Newsfizz hírlevelünkre és pezsdítsd fel munkáltatói márkád!

Munkaerő elkötelezés

Munkaerő megtartás

1. képzési nap – VÁGJ BELE!

Employer branding alapkövek: Integrált Employer Branding Stratégia és mérhetően eredményes munkáltatói márka építése

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding Szótár és Zsebkönyv
  2. Üzleti igény felmérés és belső érintetti térkép sablon
  3. Employer Branding HR Audit checklist
  4. Munkaerőpiaci versenytársi térkép checklist
  5. Employer Branding KPI lista

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

2. képzési nap – VALÓSÍTSD MEG!

Perszonalizált jelölt- és munkavállalói élmény fejlesztése: munkáltatói értékígéret és employer brand bevezetése

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding kutatás szempontrendszer checklist
  2. Jelölt, – és munkavállalói élménytérkép sablon 40 élménypont mentén
  3. Optimalizált EVP szerinti munkáltatói márka tartalom checklist
  4. Employer Brand Ambassador Program ckecklist

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

3. képzési nap – KELTSD ÉLETRE!

Employer branding kivitelezése a gyakorlatban: bizonyítottan bevált módszerek, amivel megsokszorozod a saját forrásból betöltött pozíciók számát

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer branding kivitelezési és erőforrás terv, mérési rendszer és riport struktúra sablon
  2. Toborzási & belső kommunikáció & tartalomfejlesztés checklist
  3. Jelöltélmény központú álláshirdetés és karrier oldal drótváz, tartalomstruktúra sablon
  4. Útmutató a karrier oldal látogatók forrásainak monitorozásához
  5. Social employer branding tartalom terv sablon
  6. Útmutató social toborzási kampány menedzsmenthez
  7. Employer Brand Akadémia Best Practice Gyűjtemény
  8. AI blueprint: gyakorlati one-pager az induláshoz kezdőknek
  9. Mesteséges intelligencia checklist: így promtolj ChatGPT-ben

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.