Brandfizz

3 lépés a vezetői elköteleződés megnyerésére!

vezetői meggyőzés

A munkáltatói márkaépítés, noha manapság már elterjedt fogalomnak számít a szervezeti működésben, mégis sokszor szembesülhetünk azzal, hogy nincs konkrét felelőse. Vezetői elkötelezés és bevonás nélkül pedig nem lehet átütő sikereket elérni, ami azonban nem mindig ilyen egyszerű feladatnak bizonyul, ezért 3 lépést osztunk meg veletek segítségképpen![/su_box]

1. Beszélgess a munkáltatói márkaépítés kapcsán, kávézás közben a legfontosabb vezetőkkel!

Gondold át először is, hogy melyek azok a vezetők, akiknek a legnagyobb hatásuk lehet az employer branding stratégia kialakításában és beszélgess, kávézz egyet a legfontosabb vezetőkkel! Ha ez megtörtént, akkor kezd azzal a beszélgetést, hogy megkérdezed vezetőid miért szeretnek a vállalatnál dolgozni? Hidd el meg fogsz lepődni azon, milyen szívesen válaszolnak erre a kérdésre, hiszen nem gyakori, hogy ilyen kérdéseket tegyenek fel számukra és nem is mindig vannak felkészülve a válaszra. Érdemes itt akár szó szerint jegyzetelni, hiszen ez egyben megalapozhatja a munkáltatói értékígéreted alapjait is. Ezzel a kérdéssel ugyanakkor azt is eléred, hogy a témára összpontosítsanak a vezetőid.

Kávézás az employer brandingről a vezetői elköteleződés eléréshez

2. Munkáltatói márkaépítés és üzleti célok összehangolása

Az employer branding és üzleti célok összehangolása lesz a következő pontod. Folytasd az alábbi kérdéssel; Mik az üzleti célok az évre? Az kérdésre adott válasz a kiválasztási folyamat során a célcsoport meghatározását segítheti elő. Vegyünk egy példát, amint egy biztosítással foglalkozó cég szeretne agilisabbá, és technológiailag naprakésszé válni. A cél elérése mindenképp összekapcsolódik azzal, hogy a munkavállalókat a megfelelő technológiák értő használatára készítsük fel.

Ezt több módon is elérhetjük, például toborzás során koncentrálhatunk kifejezetten az Y és Z generáció tagjaira. Digitális bennszülöttként magától értetődőnek veszik az új eszközök használatát így a vállalat céljait jól kiegészítenék. Ahhoz azonban, hogy őket elérjük más platformokon, más tartalmakkal kell, hogy kommunikáljunk, amihez elengedhetetlen a munkáltatói márka tudatos megtervezése. Ne felejtsük el, ha a cég hosszú távú víziója a folyamatos technológiai újítások bevezetése, akkor a meglévő kollégáknak is átláthatóan és jól érthetően kell kommunikálni a szóban forgó változásokat, ami szintén előrelátó tervezést igényel.

Nyugodtan kérdezd meg azt is vezetőidtől, hogy szerintük mik azok a nehézségek, amik a kitűzött üzleti cél elérését akadályozhatják? A legtöbben pedig garantáltan fel fogják sorolni a megfelelően képzett munkaerő bevonzását és megtartását. Az, hogy a CEO által milyen az ideális munkaerő szintén sokat segíthet a jelöltek profilozásában.  Már a toborzási kampány megtervezésekor számos folyamatot végig kísérhet, gondolunk itt maga az álláshirdetés megalkotásán keresztül, az interjú kérdéseken és döntésen át mindenre. 

3. Vezetői bevonás és vezetői elköteleződés

Amennyiben eljutottál a harmadik pontra vezetőiddel való beszélgetés során, biztos lehetsz benne, hogy már sokkal nyitottabban állnak a változáshoz, mint az előző próbálkozásoknál. Csak annyi a dolgod, hogy berúgd azt a bizonyos gólt a vezetői bevonzás és elkötelezéshez. Kérdezd meg, hogy mik lehetnek a jelenlegi erőforrásaitok arra, hogy elérjétek az kitűzött üzleti célokat? Majd ezek után az előzetesen megbeszélt válaszokkal reflektálj vezetőidre. Próbáld meg hangsúlyozni a pozitívumokat is, illetve, ha magától nem ajánlják fel javasold, hogy szívesen bevonod őket a munkafolyamataidba. Végső kérdésként zárhatod azzal a sort, hogy érdeklődsz ők mivel tudnák támogatni ezt a pozitív változási folyamatot?

Ha véleményed van, kommentelj bátran a Facebook oldalunkon, vagy írj nekünk közvetlenül!

Tartalomjegyzék

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és pezsdítsük fel együtt munkáltatói márkád!

Iratkozz fel Newsfizz hírlevelünkre és pezsdítsd fel munkáltatói márkád!

Munkaerő elkötelezés

Munkaerő megtartás

1. képzési nap – VÁGJ BELE!

Employer branding alapkövek: Integrált Employer Branding Stratégia és mérhetően eredményes munkáltatói márka építése

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding Szótár és Zsebkönyv
  2. Üzleti igény felmérés és belső érintetti térkép sablon
  3. Employer Branding HR Audit checklist
  4. Munkaerőpiaci versenytársi térkép checklist
  5. Employer Branding KPI lista

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

2. képzési nap – VALÓSÍTSD MEG!

Perszonalizált jelölt- és munkavállalói élmény fejlesztése: munkáltatói értékígéret és employer brand bevezetése

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding kutatás szempontrendszer checklist
  2. Jelölt, – és munkavállalói élménytérkép sablon 40 élménypont mentén
  3. Optimalizált EVP szerinti munkáltatói márka tartalom checklist
  4. Employer Brand Ambassador Program ckecklist

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

3. képzési nap – KELTSD ÉLETRE!

Employer branding kivitelezése a gyakorlatban: bizonyítottan bevált módszerek, amivel megsokszorozod a saját forrásból betöltött pozíciók számát

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer branding kivitelezési és erőforrás terv, mérési rendszer és riport struktúra sablon
  2. Toborzási & belső kommunikáció & tartalomfejlesztés checklist
  3. Jelöltélmény központú álláshirdetés és karrier oldal drótváz, tartalomstruktúra sablon
  4. Útmutató a karrier oldal látogatók forrásainak monitorozásához
  5. Social employer branding tartalom terv sablon
  6. Útmutató social toborzási kampány menedzsmenthez
  7. Employer Brand Akadémia Best Practice Gyűjtemény
  8. AI blueprint: gyakorlati one-pager az induláshoz kezdőknek
  9. Mesteséges intelligencia checklist: így promtolj ChatGPT-ben

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.