Employer Branding Offizzer

ALTAY CSILLA

- Csilla-

a.k.a. FizzHumble

“Colors are brighter when the mind is open”

Altay Csilla Brandfizz munkatárs
diageo logo
varian logo
fiege logo
Ismerj meg

SPARKLE BEMUTATKOZÁS

Kiskoromban imádtam a színeket, ami akkoriban leginkább az öltözködésemen és a kifestőimben mutatkozott meg. A színesség iránti szenvedélyem azóta sem CSILLApodott, de a ruhatáram helyett beköltözött a gondolkodásomba, teret nyitott a kreativitásomnak.

 A Brandfizznél ehhez az ügyfelek színes palettája társul. Veled is egy egy közös vásznon kezdünk el dolgozni, amit együtt töltünk meg pezsgő színekkel és élettel, annak érdekében, hogy a céged még szerethetőbb legyen.

Feladataink sokszínűsége is élinkíti ezt a vásznat, hiszen egyik nap értékeket keltünk életre egy kék- és fehérgallérosokat foglalkoztató céggel, míg másnap egy ambassador fotózással pezsdítjük fel a délutánt. A színek mellett helyet kapnak a számok is,  legutóbb több, mint 500 releváns jelentkezőt szereztem egy ügyfelemnek 1 hónap alatt Facebook kampány segítségével. Nemcsak mosolyt festünk ügyfeleink és munkavállalóik arcára, de pontos célkitűzéseket vázolunk, amit minden nap szem előtt tartunk, amíg kész nem lesz mű, el nem érjük azt, amit kitűztünk.

A Brandfizznél egy új lapot nyitottam a munkafüzetemben, ami napról napra telik meg élményekkel és sikerekkel.

SPARKLE KÉPESSÉG

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és pezsdítsük fel együtt munkáltatói márkád!

Iratkozz fel Newsfizz hírlevelünkre és pezsdítsd fel munkáltatói márkád!

Munkaerő elkötelezés

Munkaerő megtartás

1. képzési nap – VÁGJ BELE!

Employer branding alapkövek: Integrált Employer Branding Stratégia és mérhetően eredményes munkáltatói márka építése

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding Szótár és Zsebkönyv
  2. Üzleti igény felmérés és belső érintetti térkép sablon
  3. Employer Branding HR Audit checklist
  4. Munkaerőpiaci versenytársi térkép checklist
  5. Employer Branding KPI lista

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

2. képzési nap – VALÓSÍTSD MEG!

Perszonalizált jelölt- és munkavállalói élmény fejlesztése: munkáltatói értékígéret és employer brand bevezetése

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding kutatás szempontrendszer checklist
  2. Jelölt, – és munkavállalói élménytérkép sablon 40 élménypont mentén
  3. Optimalizált EVP szerinti munkáltatói márka tartalom checklist
  4. Employer Brand Ambassador Program ckecklist

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

3. képzési nap – KELTSD ÉLETRE!

Employer branding kivitelezése a gyakorlatban: bizonyítottan bevált módszerek, amivel megsokszorozod a saját forrásból betöltött pozíciók számát

Brandfizz

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer branding kivitelezési és erőforrás terv, mérési rendszer és riport struktúra sablon
  2. Toborzási & belső kommunikáció & tartalomfejlesztés checklist
  3. Jelöltélmény központú álláshirdetés és karrier oldal drótváz, tartalomstruktúra sablon
  4. Útmutató a karrier oldal látogatók forrásainak monitorozásához
  5. Social employer branding tartalom terv sablon
  6. Útmutató social toborzási kampány menedzsmenthez
  7. Employer Brand Akadémia Best Practice Gyűjtemény
  8. AI blueprint: gyakorlati one-pager az induláshoz kezdőknek
  9. Mesteséges intelligencia checklist: így promtolj ChatGPT-ben