Horváth Ádám: A legtöbb cég rövidtávon rendre túlbecsüli a képességeit

Horváth Ádám: A legtöbb cég rövidtávon rendre túlbecsüli a képességeit

Horváth Ádám: A legtöbb cég rövidtávon rendre túlbecsüli a képességeit

Horváth Ádám, a Brandfizz társalapítója és Chief Sparkle Offizzere nyilatkozott az Üzletem.hu interjújában kollégák motiválásáról, 2020-as tervekről, valamint arról, mire sajnálja az időt, és mire nem sajnálja a pénzt. Szerdahelyi Csaba írása. 

Az eredeti cikk az alábbi portálokon is megjelent:

 

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

A Brandfizz Employer Branding Kft.-t 10-10 év munkáltatói márka tapasztalatára építettük alapítótársammal, Zvezdovics Anitával. Azt, hogy néhány év alatt a legkeresettebb munkáltatói márka ügynökséggé váltunk, mindenképpen sikerként élem meg. A szakmánk világszervezete, az Employer Brand International kétszer is a világ top 25 esettanulmánya közé választott minket. Szerintem sokunk szótárában az ilyen visszajelzések jelentik az illusztrációt a „karriercsúcs” kifejezés mellett.

 

Milyen távra tervez?

A hónapokra lebontott 2020-as pénzügyi tervünk néhány hete már elkészült és azt is tudjuk, hogy az ügyfeleink jövő ilyenkor hova fognak eljutni employer branding mérőszámaikkal. A felgyorsult környezetre hivatkozva sokan leszoktak a tervezésről, pedig a világ már sosem lesz olyan lassú, mint amilyen most. Azt vettem észre, hogy a legtöbb cég rövidtávon rendre túlbecsüli a képességeit, hosszútávon viszont alul becsüli az alapos tervezés hatását.

 

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

 

A Brandfizz jelenleg 25 ezer ember munkahelyi élményét teszi jobbá nap, mint nap. Már most dolgozunk az üzleti modellünk átalakításán, ami lehetővé fogja tenni, hogy ezt a számot 25 millióig felskálázzuk.

 

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

Az ügyfeleinktől.

 

Mivel motiválja a kollégáit, társait?

 

Ha valaki employer brandinggel szeretne foglalkozni, kevés pezsgőbb szakmai műhelyt talál Európában, mint a Brandfizz. Olyan környezetet igyekszünk megteremteni Offizzereink számára, ahol jobbá válhatnak, mint amit valaha el mertek volna képzelni magukról.

 

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

 

Hét évig NB I-ben röplabdáztam, ha időm engedné, örömmel leütnék néhány magas labdát.

 

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

 

Minőségi időt töltök azokkal az emberekkel, akik a szakmám legjobbjai közé tartoznak.

 

Mire sajnálja az idejét?

Olyan dolgokra, amik nem visznek előre.

 

 

Mire nem sajnálja a pénzt?

 

A csapatunk fejlesztésére és pontosan targetált Facebook hirdetésekre.

 

Mivel lehet felbosszantani?

Céltalansággal.

 

Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

Öt éve mentorálok a Toastmasters International szervezetben, ahol abban segítünk, hogy az emberek le tudják győzni
egyik legnagyobb félelmüket: kiállni közönség elé és beszélni.

 

Mi tudja a legjobban kikapcsolni? 

A kisfiammal töltött közös idő.

Ha véleményed van, kommentelj bátran a Facebook oldalunkon, vagy írj nekünk közvetlenül!

Felveszem a kapcsolatotAjánlatot kérekNews Fizz

Copyright: Az oldal teljes tartalma, mind az írott, mind a képi tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). A Brandfizz előzetes írásbeli engedélye nélkül bárminemű terjesztésük, utóközlésük és felhasználásuk (különösen kereskedelmi céllal) szigorúan tilos. Ennek megszegése azonnali jogi intézkedést von maga után.

Copyright © 2016-2020 Brandfizz. Minden jog fenntartva.
Copyright notice. The written and visual contents of this page are protected by copyright. You may not, except with our express written permission, distribute or commercially exploit the content, otherwise the necessary legal steps will be taken immediately.

Copyright © 2016-2020 Brandfizz. All rights reserved.